Magamról

A gyógyítás iránti vágy egy kisgyermekkori kórházi tartózkodásom során érintett meg először. Attól kezdve, ha kérdezték tőlem: ”Mi leszel, ha nagy leszel?” – gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy: ”Orvos!” A Pápai Református Kollégiumban eltöltött középiskolás éveimet a Pécsi Orvostudományi Egyetem követte, itt kerültem közelebb tudományos diákköri munkám kapcsán a gyermekgyógyászathoz. Az egyetem elvégzését követően a gyermekgyógyászat szakvizsga megszerzéséig a Zala Megyei Kórház Gyermekosztályán dolgoztam, ahol kiváló Kollégáimtól rengeteget tanulhattam és fejlődhettem. Gyermekeim születését követően az alapellátásban folytattam munkámat. Az itt eltöltött évek megmutatták számomra e munka sokszínűségét, egyben rávilágítottak arra, hogy mennyire fontos szerepe, felelőssége van az alapellátásban dolgozó szakembereknek: a gyermek ápolása, betegségei kapcsán a család életében kikerülhetetlenül jelen lévő gyermekorvos szemléletével, tanácsaival, terápiás javaslataival, útmutatásával meghatározó módon járul(hat) hozzá egy egészségtudatosabb, egészségesebb generáció felnövekedéséhez. Mindehhez, meggyőződésem szerint elengedhetetlen a soha nem szűnő, magas szintű szakmai munka iránti igény, az alázat és az empátia.